ZENEKAR

A ZENEKAR TÖRTÉNETE

INDUL A RABLÁS (1998 – 1999)
A RABLÓBANDA zenekart 1998. december 27-én alapította Abrudbányay „Rudolf” Tamás és Götz „cOOpe” Norbert. Rudi ezen a napon írta meg a „Valóban a valómban” c. számot, amely hatására úgy érezték, hogy zenekart kell alapítani. Eleinte Rudi lakásán zajongtak dobos nélkül, majd következő év áprilisában dobosként csatlakozott a zenekarhoz a bálizenész osztálytárs, Ignácz „Igi” Zsolt is. Igivel próbatermi körülmények között rögzítették első demójukat, ami az „INDUL A RABLÁS” címet kapta és 1999. május 3.-án megtartották első koncertjüket a középiskolájuk kollégiumában.

MESSZIRŐL JÖTT EGY GONDOLAT ÉS MI NEM BÍRTUNK MAGUNKKAL (1999 – 2002)
1999 őszén Igi-t Dinnyés „Döme” Attila váltotta a dob mögött és ezzel kialakult a Zenekar első hosszabb ideig fennmaradó felállása, ami 2002 augusztusáig tartott. Dömével újravették az INDUL A RABLÁS-t még mindig próbatermi körülmények között és kiegészítették további négy számmal, melyek a nyár folyamán íródtak. A 2000-es évben még egy demót rögzítettek „MESSZIRŐL JÖTT GONDOLATOK” címmel, valamivel jobb minőségben mint az előző demót, de még mindig próbatermi körülmények között. Az év folyamán felléptek a Pepszi Szigeten és a Diákfesztivál2000 keretében a Petőfi Csarnokban is. Az év végén Dömét és cOOpet besorozták, így 2001 augusztusáig mindössze csak egy koncertet tartottak. 2001 decemberében rögzítették a „Nem Bírok Magammal”-ra keresztelt első stúdiólemezüket a pécsi Fidó Hangstúdióban. A Zenekar később az összes többi lemezét is itt rögzítette. 2002 elején lemezbemutató oszrágos turnéra indultak a RÓZSASZÍN PITTBULL és az ALJAS KÚSZÓBAB társoságában. A turné végén cOOpe átigazolt az Aljas Kúszóbabba, a RABLÓBANDA basszusgitárosi posztot az őszi koncerteken Botos „Atek” Attila vette át a ROCKETS zenekarból.

VALAHOL, VALAMIKOR (2002 – 2007)
2002 decemberében ismét változás történt a Zenekarban: Németh Ferenc váltotta Ateket a basszusgitár poszton és másodgitárosként a zenekarba került Horváth „Pajesz” Attila is, ám ő 2003 májusában távozott. 2004-ben rögzítették a pályafutásuk legsikeresebb lemezét amely „VALAHOL, VALAMIKOR” címet kapta. A lemez nagyon sok új rajongót hozott a zenekarnak és nagyon jó koncerteket is tartottak. Rudi azonban egyre kevésbé szimpatizált a névvel és ezért 2005-ben egy rövid ideig POST FUCKTUM néven koncerteztek, de 2006-ra már ismét RABLÓBANDA állt a plakátokon.

10 (2007 – 2009)
2007-ben a Zenekart két évre elhagyta Döme. Helyére Kresz Máté került (SIBERIA, TRIBY, HARD RICE), valamit ismét kiegészültek egy másodgitárossal, Tímár „Timm” András (HARD RICE) személyében. 2008 tavaszán Feró is elhagyta a Zenekart, mert Budapestre költözött a feleségéhez. Előtte azonban még rögzítették a RABLÓBANDA jubileumi lemezét, amely a „10” címet kapta, utalva a Zenekar életkorára és a lemezen szereplő számok darabszámára. A basszusgitáros szerepét Mucsi Bálint vette át, de külföldi munkatervei miatt pár koncert után ő is távozott, nagyjából Timmel együtt. 2009 elején Máté áttért pár hónapra basszusgitárra és behozta a TRIBY Zenekarból Czinder Gábor szólógitárost, valamint visszatért Döme is. Ez a felállás is nagyon rövid életű volt, mert tavaszra Máté is távozott. Előtte viszont méltó módon megünnepelték a 10 éves születésnapjukat. A jubileumi koncerten majdnem az összes régi tag fellépett egy-két dal erejéig.

AZ VOLT ADDIG MINDEN TETTÜNK (2009 – 2010)
2007-ben a Zenekart két évre elhagyta Döme. Helyére Kresz Máté került (SIBERIA, TRIBY, HARD RICE), valamit ismét kiegészültek egy másodgitárossal, Tímár „Timm” András (HARD RICE) személyében. 2008 tavaszán Feró is elhagyta a Zenekart, mert Budapestre költözött a feleségéhez. Előtte azonban még rögzítették a RABLÓBANDA jubileumi lemezét, amely a „10” címet kapta, utalva a Zenekar életkorára és a lemezen szereplő számok darabszámára. A basszusgitáros szerepét Mucsi Bálint vette át, de külföldi munkatervei miatt pár koncert után ő is távozott, nagyjából Timmel együtt. 2009 elején Máté áttért pár hónapra basszusgitárra és behozta a TRIBY Zenekarból Czinder Gábor szólógitárost, valamint visszatért Döme is. Ez a felállás is nagyon rövid életű volt, mert tavaszra Máté is távozott. Előtte viszont méltó módon megünnepelték a 10 éves születésnapjukat. A jubileumi koncerten majdnem az összes régi tag fellépett egy-két dal erejéig.

HOSSZÚ SZÜNET (2010 – 2024)
A tagok 2010 nyarától a D.A.T.’z zenekarban folytatták a zenélést. Eleinte a MINDEN TETTEM című lemez számaival koncerteztek, Közben folyamatosan íródtak az új dalok, melyek zeneileg bár sokkal kiforrottabbak lettek, de a zenekar soha nem ért a RABLÓBANDA nyomába. Döme 2010 augusztusában nagyjából 3/4 évre kiszállt, a dobok mögé Horváth Barnabás került. 2011 másujásban Döme visszatért és MagasAtit váltotta a basszusgitár poszton. Gábor 2012 júniusában szállt ki a D.A.T.’z-ből, hogy a HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK dobosa lehessen. Innentől a D.A.T.’z már csak trióban folytatta, majd a 2013. december 22-i pécsi koncertjük után a tagok soha többé nem álltak már össze. Bár hivatalosan nem oszlottak fel. Döme MagasAtival együtt egy darabig csinálta a ROCKOLYA zenekart, valamint az Aszkalapokban manapság is aktív tag. Rudi 2015 és 2017 között a DETTY JUJU gitárosaként tevékenykedett. A 2016-ban elkészült Dreamcatcher című lemezen lemezen működött közre, mint gitáros és basszusgitáros, valamint ő programozta a dobot is. 2017 decemberében hat és félévre visszavonult a deszkákról, hogy több időt szentelhessen a családjának.

ÚJRA EGYÜTT (2024 – ????)
2024 májusában Gábor és Döme egy pécsi koncerten együtt buliztak és beszélgetni kezdtek arról, hogy újra össze kellene hozni a bandát, legalább egy koncert erejéig. Gábor felvette a kapcsolatot Rudival, aki azonnal igent mondott, de hosszabb távon is érdekelte a dolog. A basszusgitárosi posztot 17 év után ismét Németh Feró töltötte be. 2024. december 27-én, a zenekar 26. születésnapján jelent meg a „Negyed” címre keresztelt új lemez, melyet Rudi még 2022 végén, egyedül kezdett el készíteni a 25. évfordulóra, ám a munkálatok elhúzódtak, végül egy évvel később látott napvilágot. Az album a zenekar 1998 és 2010 közötti időszak első három évéből tartalmaz olyan szerzeményeket, amelyek ilyen, olyan okok miatt lemaradtak a sorlemezekről, de koncertekről már ismerősek lehettek. Ez alól kivételnek számít a „Ne gondold!” című szám – amely 1999 március 15-én íródott és egészen 2024-ig dobozban maradt – valamint a „Csak egy” című szám, amely nem RABLÓBANDA, hanem D.A.T.’z koncerteken csendült fel… és itt tartunk most.

TAGOK

JELENLEGI TAGOK
Abrudbányay „Rudolf” Tamás (1998-2010, 2024 – ????): Gitár, ének, dalszerzés, weboldal
Czinder Gábor (2009-2010, 2024-????): Szólógitár
Dinnyés „Döme” Attila (1999-2007, 2009-2010, 2024-????): Dob
Németh Ferenc (2002-2007, 2024-????): Basszusgitár

EX-TAGOK
Botos „Atek” Attila (2002): Basszusgitár
Götz „cOOpe” Norbert (1998-2002): Basszusgitár, háttérvokál, dalszerzés
Horváth „Pajesz” Attila (2003): Szólógitár
Kiss „MagasAti” Attila (2009-2010): Basszusgitár, háttérvokál
Kresz Máté (2007-2008, 2009): Dob, basszusgitár
Tímár „Tim” András Péter (2007-2008): Szólógitár, dalszerzés